Megérkeztek, és el is foglalták helyüket a jégmentesítő zeolitot tároló edények a Repkény utcában. A tárolók feltöltéséről is gondoskodott Egyesületünk, az esetleges utánpótlásról pedig a Városgondnokság biztosított. Ugyanakkor nem elég csak az utak fagymentesítésével törődni, autóinkat is fel kell készíteni a télre. Hétvégén egyesületünk tagjai telepítették és feltöltötték az útszóróanyag tároló edényeket Pecató legforgalmasabb útján,…
Szerző: pecatoert
Megtartotta tisztújító közgyűlését Egyesületünk
A tagság újabb három évre bizalmat szavazott a jelenlegi vezetésnek. A jelenlegi egészségügyi helyzet miatt szabadtéren, a Horhos utcai „Grundon” tartottuk meg tisztújító közgyűlésünket, vasárnap délután.Elsőként egyesületünk elnöke, Móri-Donáth Kata összefoglaló képet adott az idén megvalósult projektekről, és ismertette az elkövetkező időszak legfontosabb célkitűzéseit. Elmondta, hogy a Pecatóért Egyesület ebben az évben külső, pályázaton elnyert…
Ivartalanítási akciót is hozhat az ebösszeírás
Ismét kutya-népszámlálást tart a biatorbágyi önkormányzat. December 15-ig minden helyi kutyatulajdonos köteles bejelenteni kedvencét az ebösszeíró adatlapon. A bejelentés a http://ugyfelkapu.ebnyilvantarto.hu oldalon online is történhet, de a szükséges adatlap letölthető a Polgármesteri Hivatal honlapjáról, vagy személyesen is átvehető a hivatal ügyfélszolgálatán – a járványhelyzetre tekintettel ugyanakkor célszerűbb az elektronikus felületeken keresztüli benyújtást előnyben részesíteni. Az…